Biztonságos ünnepek
Az áldozattá válás elkerülése, a karácsonyra való készülődés, illetve az ünnepi időszak nagyobb biztonsága érdekében szeretnénk felhívni a figyelmet egyes - ilyenkor nagyobb valószínűséggel előforduló - jogsértések megelőzésének lehetőségeire.
Bővebben...
Hírek, aktualitások
1. „Látni és Látszani"
Idén negyedik alkalommal vette kezdetét az Országos Rendőr-főkapitányság „Látni és Látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampánya, melynek keretében térítésmentes gépjármű-átvizsgálásra, és ingyenes látásellenőrzésre kerül sor, illetve egy hónapig tartó intenzív rendőri ellenőrzés kezdődik. A személy- és tehergépkocsik, valamint motorkerékpárok vezetői 2015. október 1-jétől ingyenesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy az akcióhoz csatlakozó szervizekben járművük világítóberendezéseit szakemberek vizsgálják át. A vizsgálatokon megjelent gépjárművek vezetői részére igazoló lapot adnak át arról, hogy a jármű megfelelt a jogszabályokban előírtaknak. A gépjárművek vizsgálatára magánszemélyek és cégek egyaránt jelentkezhetnek, a szolgáltatások 2015. december 10-ig vehetők igénybe. A kampányban optikusok is részt vesznek, akik térítésmentes látásellenőrzéssel, továbbá hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket.
A kampány második részében, 2015. novemberétől a rendőrség a forgalomban résztvevő járművek világítását, valamint az álló járművek kivilágítására vonatkozó rendelkezések megtartását ellenőrzi kiemelten. A kampánnyal kapcsolatos tudnivalókról, valamint a résztvevő szervizekről és optikusokról a www.latnieslatszani.hu weboldalon tájékozódhatnak.
Október
Közeleg Mindenszentek és Halottak napja, amikor a temetőkben meglátogatjuk elhunyt szeretteink sírját. A zavartalan megemlékezés biztosítása, az áldozattá válás elkerülése érdekében a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ebben az időszakban is kiemelt figyelmet fordít a közbiztonsági, bűn- és baleset-megelőzési feladatok ellátására. A tapasztalatok szerint ugyanis a tömegközlekedési eszközökön, a temetőkben és azok környékén megszaporodhatnak a különböző - főleg vagyon elleni - jogsértések, emellett a megnövekedett közúti forgalomra, és az ebből adódó veszélyhelyzetekre is kiemelten kell figyelni.
Bővebben...M Á R C I U S
A „Közösen a Dél-alföldi Régió külterületeinek biztonságáért, az élhetőbb tanyavilágért” pályázat előzménye, a programban vállalt feladatok
A Csongrád, Békés, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságok évek óta kiemelt figyelmet fordítanak a tanyán élő emberek biztonságának javítására, áldozattá válásuk megelőzésére.
A Dél-alföldi Régió három megyéjében már közel húsz éve működnek sikerrel a megyék által kidolgozott külterületi programok. A tanya a bűncselekmények elkövetésének szempontjából is speciális élettért, ahol a szomszéd, a segítség messze van, a vagyonvédelmi eszközök, rendszerek gyakran hiányosak vagy hiányoznak, a lakosság nehezen mozog, az elkövetők viszont általában könnyen el tudnak menekülni a helyszínről.
F E B R U Á R
Minőségfejlesztési díjat kapott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya
Harmadik alkalommal ismerte el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkáját a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és dr. Shoji Shiba nemzetközi minőségszakértő által alapított IIASA-Shiba Alapítvány.
A díjátadón - amely egyben az elismerés megalapításának huszonötödik ünnepi ülése is volt - idén tizenhárom szervezet, csoport részesült a minőségfejlesztés területén elért eredmények elismeréseként IIASA-Shiba Díjban.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a „közigazgatás, közszolgálat területén végzett tevékenység” kiírásban nyújtotta be pályázatát csoport kategóriában, a társadalmi felelősségvállalás témakörében. Az elismeréssel a tizennyolc éves Tanyaprogram végrehajtását értékelték, a lakosság szubjektív biztonságérzetének erősítése érdekében végzett tevékenységet és szakmai együttműködését. A díj elnyerése szakmai presztízst jelent a főkapitányságnak. A díjat dr. Shoji Shiba professzor és dr. Hatala József r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke adta át.
2015 Január
Hogyan előzzük meg a zseblopások bekövetkeztét?
A zsebesek általában nem alkalmaznak semmiféle erőszakot a kiszemelt dolog ellopása érdekében. Alkalmanként egyedül, többnyire azonban társakkal együtt, begyakorlott módszerekkel „dolgoznak". Nagyobb tömegben, tömegközlekedési eszközökre történő fel - illetve leszálláskor lökdösődni, tülekedni kezdenek, és a szoros érintkezést kihasználva próbálják elemelni a pénztárcákat, különböző értéktárgyakat.
SZEPTEMBER
A CSMRFK Bűnmegelőzési Osztályának gyermek- és ifjúságvédelmi programjai
A fiatalok biztonságának megteremtése a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt feladatai közé tartozik. A különböző tematikus rendezvények mellett a gyermek- és ifjúságvédelem területén végzett prevenciós tevékenység elsődleges színterei az oktatási intézmények. Az óvodáktól a felsőoktatási intézményekig, azaz az oktatás valamennyi szintjén jelen vagyunk, így különböző bűnmegelőzési programjaink az érintett korosztályok mindegyikéhez eljuthatnak.
Augusztus
Az állampolgárok a egtöbb esetben vagyon elleni büncselekmények sértetjeivé válnak.
A tapasztalatok szerint sajnos sok esetben maguk a sértettek is hozzájárultak áldozattá válásukhoz.
J Ú N I U S
Újra itt a nyár, a pihenés időszaka. Ismételten szeretnénk felhívni a figyelmet néhány fontos dologra a nyaralás előtt.
I. Hogyan kerülhető el a betöréses lopás?
A hosszabb időre üresen hagyott ház meglehetősen nagy csáberőt jelent a betörők számára, érdemes tehát ügyelni a biztonságra elutazás előtt. Százszázalékos biztonság nem létezik, de néhány óvintézkedéssel megnehezíthetjük a betörők dolgát.
Á P R I L I S
Újabb Csongrád megyei prevenciós program jelent meg ajánlásként az „European Crime Prevention Network Toolbos Series” („Európai Bűnmegelőzési Hálózat Bűnmegelőzési Eszköztár Sorozat”) elnevezésű szakmai kiadványában. A 4. brosúrába a Csongrád Megyei RFK „Nem magánügy” („Not a private matter!”) elnevezésű projektje került be, mint külföldi bűnmegelőzési jó gyakorlat.
FEBRUÁR
Biztonságosabb Internetet
Szülők, pedagógusok, bűnmegelőzési szakemberek számára egyaránt kiemelkedően fontos, hogy a gyermekek és a fiatalok felelősen és biztonságosan használják az internetet, a hozzá kapcsolódó technikákkal és tartalmakkal együtt. Ehhez kapcsolódva szeretnénk felhívni a figyelmet néhány, a fiatalokat kiemelten érintő problémára.
Február 22 - az Áldozatok Napja
Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a nap azóta az Áldozatok Napja, melyet 1993. óta Magyarországon is megtartanak.
2014
Január
Az elmúlt hetek enyhébb időjárása ellenére valószínűsíthető, hogy a tél még tartogat számunkra hidegebb napokat. A tél veszélyei között tehát nemcsak a megváltozott időjárási és útviszonyokra, a különféle balesetek lehetőségeire kell figyelmet fordítani, de a megelőzés érdekében érdemes tisztában lenni a kihűlés, fagyás veszélyeivel is...
December
Biztonságos ünnepek
Közeledik az év vége, jönnek az ünnepek. A karácsonyra, szilveszterre való készülődés, bevásárlás idején az emberek általában figyelmetlenebbek, gyakran tartanak maguknál nagyobb mennyiségű készpénzt, több időt töltenek olyan helyeken, ahol tömeg van, például áruházban, piacon, karácsonyi vásárban...
November
Közeleg a Mindenszentek és a Halottak Napja, amikor a temetőkben meglátogatjuk elhunyt szeretteinket. Sajnálatos módon a sírkertekbe nem mindenki azzal a szándékkal érkezik, hogy meggyújtsa az emlékezés gyertyáit. Szomorú tapasztalat, hogy ebben az időszakban a temetők környékén megszaporodhatnak a különböző vagyon ellen jogsértések.
OKTÓBER
Az ENSZ 1991-ben hirdette meg az „Idősek Világnapját”, és az óta a Föld szinte minden országában megemlékeznek október elsején a szépkorúakról. Demográfiai adatok szerint jelenleg a Földön körülbelül hatszázmillióra tehető az e korosztályhoz tartozók száma. Magyarországon hozzávetőleg minden ötödik ember időskorúnak számít, vagyis már betöltötte a hatvanadik életévet.
SZEPTEMBER
A szeptemberi iskolakezdés kapcsán ismét kiemelt hangsúlyt kap a gyermekek biztonsága, testi épségének megőrzése, ezért érdemes áttekinteni az ezzel kapcsolatos főbb kérdéseket, tanácsokat.
AUGUSZTUS
Az idős személyek életkoruk, egészségi állapotuk, élethelyzetük, körülményeik miatt könnyen válhatnak bűncselekmény vagy szabálysértés áldozatává, ezért nagyon fontos, hogy a bűnmegelőzési munka keretében kiemelten foglalkozzunk a 60 év felettiek biztonságának fokozásával, áldozattá válásának elkerülésével.
J Ú L I U S
Ebben a hónapban az áldozatvédelem témakörhöz kapcsolódva az E.SZ.T.E.R Alapítvány és Ambulancia (Alapítvány az Erőszakos Szexuális Támadást Elszenvedettek Rehabilitációjára) tevékenységét mutatjuk be. Az 1994. óta működő alapítvány és ambulancia célja, hogy szakképzett munkatársai közreműködésével segítse a szexuális erőszak áldozatainak lelki felépülését rehabilitációs, pszichoterápiás és jogi segítségnyújtás által.
Bővebben....J Ú N I U S
Újra itt a nyár, a pihenés időszaka. Ismételten szeretnénk felhívni a figyelmet néhány fontos dologra a nyaralás előtt.
I. Hogyan kerülhető el a betöréses lopás?
A hosszabb időre üresen hagyott ház meglehetősen nagy csáberőt jelent a betörők számára, érdemes tehát ügyelni a biztonságra elutazás előtt. Százszázalékos biztonság nem létezik, de néhány óvintézkedéssel megnehezíthetjük a betörők dolgát.
M Á J U S
Mit tegyen és mit tehet támadás esetén?
(Rablás megelőzése és védekezési lehetőségek)
A rablás, mint kiemelt jelentőségű bűncselekmény. A bűnelkövetés formái egyre erőszakosabbak, Az agresszív magatartás jelen van az oktatási intézményekben, a közterületen, és behatolt a magánszférába is ahol legkevésbé számítunk rá. Elmondható, hogy egyre vakmerőbbek, és gátlástalanabbak azok akik értékeinket megakarják szerezni, akár betörés módszerét választják, akár utcai rabló támadásról legyen szó.