Bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységek








Nyilvántartásba vétel
száma
Kereskedő Kereskedelmi tevékenység helye Kereskedelmi tevékenység formája Üzlet Termékek (egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban) Tevékenység jellege Az üzletben folytat-e Külön engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenység folytatása esetén Kereskedelmi tevékenység
Neve Címe Székhelye Cégjegyzékszáma Nyilvántartási száma
(egyéni vállalkozó esetén)
Regisztrációs száma
(kistermelő esetén)
Statisztikai száma Címe Működési terület és útvonal
(mozgóbolt esetén)
működési terület jegyzéke
a működési területével érintett települések,
vagy a megye, illetve az országos jelleg megjelölése
(üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében)
közlekedési eszköznek a megjelölése
(közlekedési eszközön folytatott értékesítés esetén) 
Termék forgalmazása céljából szervezett utazás
vagy tartott rendezvény helye és időpontja,
illetve a szervezett utazás
keretében tartott rendezvény esetén
az utazás indulási és célhelye, valamint az utazás időpontja
(üzleten kívüli kereskedelem esetén)
Tevékenység helye szerinti bontásban
(a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint)
Nyitvatartása
(napi/heti)
Címe Helyrajzi száma Elnevezése Alapterülete (m2) Befogadóképessége
(vendéglátó üzlet esetén)
Vásárlók könyve használatba vételének időpontja
(209/2010. (IX. 29.) Korm. rendelet 25. § (4) bekezdése szerinti esetben)
Árusítótér nettó alapterülete
(napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén)
Üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek száma
(napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén)
Üzlethez létesített gépjármű-várakozóhelyek (telekhatártól mért távolsága és elhelyezése)
(napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet esetén)
Megnevezés és sorszám
a 3. melléklet alapján
(üzletköteles termék esetén)
Megnevezés és sorszám
a 6. melléklet alapján
A Jöt. 3. § (2) bekezdése szerintiek megnevezése Kereskedelmi ügynöki
tevékenység
Kiskereskedelem
(megjelölve a vendéglátást, amennyiben ilyen tevékenységet folytat)
Nagykereskedelem Szeszesital-kimérést A 209/2010. (IX. 29.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésben meghatározott
tevékenységet
Termékek köre Termékek megnevezése Engedélyt kiállító
hatóság
Engedélyszám Engedély hatálya Megkezdése Módosítása Megszűnése
6/B/2017 Shiro Akita Kft 1111. Budapest, Budafoki út 16. fsz. 7. 1111. Budapest, Budafoki út 16. fsz, 7 01-09-203343

24939632-5630-113-01 6913. Csanádpalota, Szent István utca 96



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-Szo.: 6-22 V.: 9-16 6913. Csanádpalota, Szent István utca 96.
Jocó Boltja 40
2017.06.14



1.3. Csomagolt kávé, dobozos illetve palackozott alkoholmentes és szeszesital 1.5. Hús - és hentesáru 1.7. Zöldség és gyümölcs 1.8. Kenyér és pékáru 1.9. Édességáru 1.10. Tej és tejtermék 1.11. Egyéb élelmiszer

kiskereskedelem
nem nem




2017.06.14

5/B/2017 Veréb József 6913. Csanádpalota. Akácfa utca 30. 6913. Csanádpalota, Akécfa utca 30.
35739488
66530855-1071-231-05 6913. Csanádpalota, Akácfa utca 1.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P.: 5-10; 13-17 Szo.: 6-12 V.: - 6913. Csanádpalota, Akácfa utca 1.
Kenyérbolt 35
2017.03.24



1. Élelmiszer 1.3. Csomagolt kávé, dobozos illetve palackozott alkoholmentes és szeszesital 1.4. Cukrászati készítmény 1.5. Hús - és hentesáru 1.8. Kenyér és pékáru 1.9. Édességáru 1.10. Tej, tejtermék 1.11. Egyéb élelmiszer 20. Illatszer 21. Háztartási tisztítószer alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
nem nem




2017.03.24

4/B/2017 W-Solar Kft 6900. Makó, Deák Ferenc utca 16. 6900. Makó, Deák Ferenc utca 16. 06-09-013121

14497580-4674-113-06 6913. Csanádpalota, Kálmány Lajos utca 5.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P.: 6-17 Szo.: 6-11 V.: - 6913. Csanádpalota, Kálmány Lajos utca 5.

33,5
2017.03.13



1.2. Kávéital, alkoholmentes és szeszesital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos illetve palackozott alkoholmentes és szeszesital 1.4. Cukrászati késztmény 1.5. Hús - és hentesáru 1.8. Kenyér és pékáru 1.9. Édességáru 1.10. Tej, tejtermék 1.11.Egyéb élelmiszer alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
nem nem




2017.03.13 2017.04.10
3/B/2017 Deli Istvánné 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 12. 6913. Csanádpalota, Táncsics utca 2.
ES-407715
58027640-4778-231-06 6913. Csanádpalota, Táncsics utca 2.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-Cs.: 6-22 P-Szo.: 6-24 V.: 6-22 6913. Csanádpalota, Táncsics utca 2.
Sarokház Söröző






1.1. Meleg, - hideg étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes-és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes -és szeszes ital alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
nem nem




2017.02.09

2/B/2017 Deli Istvánné 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 12. 6913. Csanádpalota, Kossuth utca 7.


58027640-5248-231-06 6913. Csanádpalota, Kossuth utca 7.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P.: 7-12; 14-17 Szo. : 7-12 V.: zárva 6913. Csanádpalota, Kossuth utca 7.
Táp - Takarmány






23. Háztartási tüzelőanyag 24. Palackos gáz 32. Állateledel, takarmány

kiskereskedelem
nem nem




2017.02.09

1/B/2017 Gera Józsefné / Szabóné Gera Irén 6900. Makó, Appafy utca 9/B 6900. Makó, Apaffy utca 9/B
50944-132
67915839-4711-231-06 6913. Csanádpalota, Szent István utca 1.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P.: 8-16 Szo.: 8-11 V.: - 6913. Csanádpalota, Szent István utca 1.
Sarki Élelmiszer

2017.01.26



1.2. Kávéital, alkoholmentes és szeszesital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes - és szeszesital 1.4. Cukrászati készítmény 1.5. Hús és hentesáru 1.7. Zöldség és gyümölcs 1.8. Kenyér és pékáru 1.9. Édességáru 1.10. Tej és tejtermék 1.11. Egyéb élelmiszer alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
nem nem




2017.01.26

4/B/2016 Bento Fruit 6913. Csanádpalota, Kálmány Lajos utca 7. 6913. Csanádpalota, Kálmány Lajos u. 7.
50813168
67823200-4721-231-06 6913. Csanádpalota, Kálmány Lajos u. 7.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P.: 7-12; 14-17 Szo.: 7-12; 14-17 V.: - 6913. Csanádpalota, Kálmány Lajos u. 7.
Bento Fruit 33
2016.09.15



1.2. Kávéital, alkoholmentes és szeszesital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes - és szeszesital 1.7. Zöldség és gyümölcs 1.10. Tej, tejtermék 1.11. Egyéb élelmiszer 1.12. Közérzetjavító és étrendkiegészítő termékek

kiskereskedelem
nem nem




2016.09.15 2016.11.23
3/B/2016 Putárik János 6800. Hódmezővásárhely, Szőlő utca 20. 6800. Hódmezővásárhely, Szőlő utca 20.
50802261
57815416-5630-231-06 6913. Csanádpalota, Szent István u. 1.



üzletben folytatott kereskedelemi tevékenység H-V.: 6-21 6913. Csanádpalota, Szent István u. 1.
Vén Platán (italbolt) 71 40 2016.09.09



1.2. Kávéital, alkoholmentes és szeszesital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes - és szeszesital 1.4. Cukrászati készítmény 1.9. Édességáru alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
igen nem




2016.09.09
2017.06.01
2/B/2016 Bento Fruit Kft 6913. Csanádpalota, Kálmány Lajos u. 7. 6913. Csanádpalota, Kálmány Lajos u. 7. 06-09-022841

25591891-4721-113-06 6913. Csanádpalota, Kálmány Lajos u. 7.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P.: 7-12; 14-17 Szo.: 7-12 V.: - 6913. Csanádpalota, Kálmány Lajos u. 7.
Bento Fruit Kft. 33
2016.08.03



1.7. Zöldség - és gyümölcs 1.10. Tej, tejtermék 1.11. Egyéb élelmiszer 1.12. Köztes és étrendkiegészítő termékek 1.2. Kávéital, alkoholmentes és szeszesital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes - és szeszesital

kiskereskedelem
nem nem




2016.08.09
2016.09.13
1/B/2016 Túri Tamás Márk 6913. Csanádpalota, Szent István u. 59.
609022101

25341445-4730-113-06 6913. Csanádpalota, hrsz.0200/23



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-V.: 6:00 - 21:00 6913. Csanádpalota, Hrsz. 0200/23 Csanádpalota, hrsz. 0200/23 Fény - Kút Kft. 27
2016.03.29



1.1. Meleg, - hideg étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes-és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes -és szeszes ital 1.9. Édességáru 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru 22. Gépjármű.és motorkerékpár-üzemanyag, motorbenzin, gázolaj, autógáz, gépjármű-kenőanyag,- hűtőanyag és adalékanyag 23. Háztartási tüzelőanyag 24. Palackos gáz 27. Játékáru 30. Virág és kertészeti cikk 43. Emlék - és ajándéktárgy 49. Személygépjármű és egyéb gépjármű-alkatrész és -tartozékok 50. Motorkerékpár, motorkerékpár-alkatrész és - tartozék ásványolaj alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkohol termék
kiskereskedelem
nem nem




2016.03.29

119/2006 Makán Gáborné 6913.Csanádpalota, Csalogány utca 26 6913. Csanádpalota, Csalogány u.26
ES-407557
62399168-4719-231-06 6913. Csanádpalota, Kálmány L.u.2



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P: 8::3012:30, - 13:30- 18:00 Szo: 8:00-12:00 V: zárva 6913. Csanádpalota, Kálmány L. u. 2
100 Ft-os bolt 80
2006.08.14



18. Papír - írószer, művészellátó cikk 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru 27. Játékáru

kiskereskedelem
nem nem




2006.08.14 2015.03.25
2/B/2015 Haluska Zsanett 6913. Csanádpalota, Páva u. 21 6913. Csanádpalota, Páva u. 21.
43292702
67086861-4791-231-06




csomagküldő kereskedelem


Csomagküldő kiskereskedelem






4. Ruházat (gyermek, női, férfi ruházati cikk, bőrruházat és szőrmeáru, ruházati kiegészítő) 5. Babatermék 6. Lábbeli - és bőráru










2015.05.12

3/B/2015 Shiro Akita Kft 1111. Budapest, Budafoki út 16. fszt.7. 1111. Budapest, Budafoki út 16. fsz, 7 609021293

563-011-301 6913. Csanádpalota, Szent István utca 96



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H- V : 5:00 - 22:00 6913. Csanádpalota, Szent István utca 96
Koccintó 45 20 fő 2015.06.09



1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes - és szeszes ital 1.9. Édességáru alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem, vendéglátás
Igen igen




2015.06.09

5/B/2015 Veréb József 6913. Csanádpalota, Kálmány L.u. 3 6913.Csanádpalota, Akácfa utca 30 35739488

66530855-1071-231-06 6913. Csanádpalota, Kálmány L. u.3



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P:8:00- 16:00 Szo.: 7:00 - 10:00 V.: zárva 6913. Csanádpalota, Kálmány L. u. 3.
Zöldség - gyümölcs üzlet 39,5
2015.07.21



1.7. Zöldség - és gyümölcs 1.11. Egyéb élelmiszer ( tojás, étolaj, olajos és egyéb magvak, száraztészta, fűszer, ecet, méz)

kiskereskedelem
nem nem




2015.07.21

6/B/2015 Perneki István Sándorné 6913. Csanádpalota, Asztalos P. K. u 35 6913. Csanádpalota, Asztalos P. K. u. 35 16546277

7562433-4776-231-06 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - P: 8:00 - 12:00, 13:00-17:00 Sz.: 8:00-12:00 V:zárva 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10.
Pepe és Neje Virágüzlet 56
2015.08.04



30. Virág és kertészeti cikk 40. Kegytárgy, kegyszer, egyházi cikk 41. Temetkezési kellék

kiskereskedelem
nem nem




2015.08.04

7/B/2015 Kovács Rita Erzsébet 6913. Csanádpalota, Csalogány u. 15 6913. Csalogány utca 15 44622446

78868967-7490-231-06 6913. Csanádpalota, Csalogány utca 15
Csongrád megye, Békés megye

üzleten kívüli kereskedelem










51.Mezőgzdasági nyersanyag, termék (gabona,nyersbőr, toll stb)
igen kereskedelmi ügynöki tevékenység
nem nem




2015.09.23

139/2009 Mega-Agro 2008 Kft 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10 6900. Makó, Ráday utca 36 609012902

14434909-4711-113-06 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P.: 7:00 - 17:00 Sz.: 6:00 - 12:00 V.: 7 - 10 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10
Zöldés - Gyümölcs Ház 27
2009.07.14



1.7. Zöldség -és gyümö,cs

kiskereskedelem
nem nem




2009.07.14 2015.11.26
9/B/2015 WH-Brilliant Kft. 6726. Szeged, Bérkert u. 32 6726. Szeged, Bérkert u.32 609021961

25294178-4771-113-06 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 6.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P: 8:00 - 12:00, 13:00 - 17:00 Sz: 8:00 - 12:00 V: zárva Csanádpalota, Kelemen Lászó tér 6.
Ruházati Áruház 100
2015.12.28



3. Textil (szövet, ruházat, méteráru, háztartási textiltermék) 4. Ruházat (gyermek, női, férfi ruházati cikk, bőrruházat és szőrmeáru, mruházati kiegészítő) 5. Babatermék (csecsemő - és kisgyermek-ruhátai cikk,) 6. Lábbeli - és bőráru 20. Illatszer,drogéria 27. Játékáru 29. Tapéda, badlóburkoló, szőnyeg, függöny

kiskereskedelem
nem nem




2015.12.28

113/2005 Hunor Coop Zrt 6600. Szentes, Petőfi utca 5 6600. Szentes, Petőfi utca 5 06-10-000318

13121587-5211-114-06 6913. Kálmány L. utca 2.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - P.: 6 - 18:30 Szo.: 6 - 14 V.: zárva 6913. Csanádpalota, Kálmány L. utca 2.
4800.sz. Maxi Coop ABC 338 175 2005.12.13



1.1 Meleg - hideg étel 1.2. Kávéital , alkoholmentes - és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes - és szeszes ital 1.4. Cukréászati készítmény, édesipari termék 1.5. Hús - és hentesáru 1.6. Hal 1.7. Zöldség - és gyümölcs 1.8. Kenyér - és pékáru, sütőipari termék 1.9. Édességáru ( csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru) 1.10. Tej, tejtermék (vaj, sajt, túró, savanyított tejtermék) 1.11. Egyéb élelmiszer ( tojás, étolaj, margarin, zsír, jégkrém) 1.12. Közérzetjavító - étrend - kiegészítő termék 3. Textil (asztalterítő , háztartási textiltermékek) 5. Ruházat ( gyernek, női, férfi ruházati cikk, ruházati kiegészítő) 9. Villamos háztartási készülék és villamossági cikk 11. Audiovizuális termék (zenei - és videó felvétel, CD, DVD) 16. Könyv 17. Újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány 18. Papír - és írószer, művészellátó cikk ( vászon, álvány stb.) 20. Illatszer, drogéria 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru 24. Palackos gáz 26. Sportszer, sporteszköz 30. Virág és kertészeti cikk 32. Állateledel, takarmány 37. Mezőgazdasági, méhészeti és borászati cikk, növényvédő szer, termésnövelő anyag, a tevékenységhez szükséges eszköz, kisgép 38. Fotócikk 43. Emlék - és ajándéktárgy alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék


nincs nem




2005.12.13 2014.01.30
4/B/2014 Veréb József 6913. Csanádpalota, Akácfa utca 30 6913. Csanádpalota, Akácfa utca 30
35739488
66530855-1071-231-06 6913., Csanádpalota, Kálmány L. utca 5.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P.: 5:00 - 10:00 ; 13:00 - 17:00 Szo.: 6:00 - 12:00 V.: zárva 6913. Csanádpaloita, Kálmány L. utca 5.
Fáraó 72 20 fő 2014.03.01



1.2. Kávéital, alkoholmentes - és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes - és szeszes ital 1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék 1.5.. Hús- és hentesáru 1.8. Kenyér - és pékáru, sütőipari termék 1.9. Édességáru ( csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, fagylalt jégkrém) 1.10. Tej, tejtermék ( vaj, sajt, túró, savanyított tejtermék) 1.11. Egyéb élelmiszer ( tojás, étolaj, margarin és zsír, cukor, só)

vendéglátás
nem nem




2014.03.01 2016.06.13
26/1997 Vetró József 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 43 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 43.
5041156
45494167-5242-231-06 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 5-6



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H- P : 8:00 - 12: 00 , 14 : 00 - 18: 00 Sz.: 7:00 - 13: 00 V.: zárva 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 5-6
Műszaki Bolt 20 - 1997.07.15



14. Vasáru, barkács és éíptési anyag 15. Szaniteráru 24. Palackos gáz

kiskereskedelem
nincs nem




1997.07.15 2013.03.26
3/B/2013 Haddad Trafik Bt. 6913. Csanádpalota, Kossuth u.4. 6800. Hódmezővásárhely, Kossuth tér 6. fszt.10/A Cg-06-06-016487

24349220-4726-212-06 6913. Csanádpalota, Kossuth u.4



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H: 5:30 - 17: 30 K - P: 5: 30 - 18: 30 Sz.: 6:00 - 14: 00 V.: zárva 6913. Csanádpalota, Kossuth utca 4.
Nemzeti Dohánybolt 11,22
2013.06.12



1.2. Kávéital, alkoholmentes - és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes - és szeszes ital 1.9. Édességáru ( csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru) 17. Újság, napilap alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék dohánygyártmány
kiskereskedelem
nincs nem




2013.06.12

4/B/2013 Kohajda Zsuzsanna Barbara 6913. Csanádpalota, Kálmány L. utca 2. 6913. Csanádpalota, Gyöngy utca 21.
32959458
78943948-4726-231-06 6913. Csanádpalota, Kálmány Lajos u. 2.



üzletbeh folytatott kereskedelmi tevékenység H - P.: 6: 00 - 20: 00 Sz-V.: 6 00 - 13: 00 6913. Csanádpalota, Kálmány L. u. 2.
Nemzeti Dohánybolt 15,19 - 2013.06.28



1.2. Kávéital, alkoholmentes - és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes - és szeszes ital 1.9. Édességáru ( csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru) 1.11. Audiovizuális termék (zenei - és videó felvétel, CD, DVD) 17-. Újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék dohánygyártmány
kiskereskedelem
nincs nem




2013.06.28

5/B/2013 Danada Jánosné 6913. Csanádpalota, Diófa utca 31. 6913. Csanádpalota, Diófa utca 31.
33771486
6631563-8411-231-06 6913. Csdanádpalota, Kelemen László tér 10



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - P.: 4:30- 18:00 Sz.: 4:30- 12: 00 V.: 7:00 - 11: 00 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10.
Holló ABC 40
2013..08.01



1.1 Meleg - , higed étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes - és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, iééetve palackozott alkoholmentes és szeszes ital 1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék 1.5. Hús - és hentesáru 1.7. Zöldség - és gyümölcs 1.8. Kenyér - és pékáru, sütőipari termék 1.9. Édességáru (csokoládé, desszer, nápolyi, cuorkaáru) 1.10. Tej , tejtermék ( vas, sajt, túró, savanyított tejtermék) 1.11. Egyéb élelmiszer ( tojás, étolaj, margarin és zsír, cukor, só) 17. Újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány 21. Háztartási tisztítszer, vegyi áru 32. Állateledel, takarmány alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
nincs nem




2013.08.01

7/B/2013 Pintér Angéla 6913. Csanádpalota, Rozmaring utca 21 6913. Csanádpalota, Rozmaring utca 21 34976880

66433222-4791-231-06

Magyarország területe

csomagküldő kereskedelem










59. Csomagküldő, internertes kiskereskedelem










2013.12.20

1/B/2012 Apro Mihai 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 10. 6913. Csanádpalota, Délibáb utca 16.
26815487
65749075-4631-231-06 6913. Csanádpalota, Délibáb utca 16.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - P.: 7:00 - 17: 00 Sz: 7:00 - 14:00 V.: zárva 6913. Csanádpalota, Délibáb utca 16.
Brassó 2012 1075
2012.02.09



14.Vasáru, bakács, és építési anyag 23. Háztartási tüzelőanyag

kiskereskedelem
nem nem




2012.02.09

2/B/2012 Kiss Zoltánné 6913. Csanádpalota, Pázsit sor 8. 6913. Csanádpalota, Pázsit sor 8
27542112
65802690-5630-231-06 6913. Csanádpalota, Szent István utca 1



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - V.: 6:00 - 21:00 6913. Csanádpalota, Szent István utca 1.
Vén Platán (italbolt) 71 40 2012.03.08



1.2. Kávéital, alkoholmentes - és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, iééetve palackozott 1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék 1.9. Édességáru (csokoládé, desszer, nápolyi, cuorkaáru) alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
vendéglátás
igen nem




2012.03.08
2016.09.02
4/B/2012 Perneki István Sándorné 6913. Csanádpalota, Asztalos P. K. u. 33 6913. Csanádpalota, Asztalos P. K. u. 33.
16546277
75624343-4776-231-06 6913. Csanádpalota, Szent István utca 38



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - P.: 8:00 - 12:00 , 13:00 - 17:00 Sz.: 8:00 - 12:00 V.: zárva 6913. Csanádpalota, Szent István utca 38
Pepe és Neje 30
2012.12.01



30. Virág és kertészeti cikk 32. Állateéledel, takarmány 40. Kegytárgy, kegyszer, egyházi cikk 41. Temetkezési kellékek

kiskereskedelem
nem nem




2008.11.06

38/1997 Kalmár Pálné 6913. Csanádpalota, Szent István utca 5 6913. Csanádpalota, Szent István utca 5


45995352-5230-231-06 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H: zárva K: 7:00 - 12:00 , 14:30- 18:00 Sz - P: 7:30 - 12:00, 14:00-17:00 Sz.: 7:00 - 13:00 V.: zárva 6913. Csanádpalozta, Kelemen László tér 10
Ruházati Üzlet 20
1997.08.18



4. Ruházat (gyermek, női, férfi ruházati cikk, bőrruházat és szőrmeáru, mruházati kiegészítő) 6. Lábbeli - és bőráru 16. Könyv 18. Papír - és írószer, művészellátó cikk ( vászon, állvány, stb) 27. Játékáru

kiskereskedelem
nem nem




1997.08.18 2011.01.24
101/2004 Frőhling László 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 2 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 2
7482445
63803585-5530-231-06 6913. Csanádpalota, Tanya 100



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - Sz.: 11:00 - 21:00 V.: 11 - 16 6913. Csanádpalota, Tanya 100
67-es Vendéglő 102 50 2011.09.01



1.1. Meleg -, hideg étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes - és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos. Illetve palackozott alkoholmentes - és szeszes ital 1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
vendéglátás
igen igen




2004.,03.05 2011.09.01
8/B/2011 Vertán Cipó 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10 6900. Makó, Széchenyi tér 8 06-09-013979

14765465-1071-113-06 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - P.: 7:00 - 10:00, 14:00 - 17:00 Sz.: 7:00 - 10:00 V.: zárva 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10.
Vertán Szaküzlet 14
2011.12.21



1.4.Cukrászati készítmény, édesipari termék 1.8. Kenyér - és pékáru, sötőipari termék 1.9. Édességáru ( csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru) 1.10. Tej, tejtermék (vaj, sajt, túró, savanyított tejtermék) 1.11. Egyéb élelmiszer ( tojás, étolaj, margarin és zsír, cukor, só)

kiskereskedelem
nem nem




2011.12.21

1/1997 Szügyi Lászlóné 6913. Csanádpalota, Nefelejcs utca 12. 6913. Csanádpalota, Nefelejcs utca 12
5368569
71879541-4779-231-06 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 9



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H- P.: 8:00 - 11:00, 14:00 - 17:00 Sz.: 8:00 - 11:00 V.: zárva 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 9.
Használt cikkek boltja 24
1997.11.11



46. Használtcikk ( használt könyv, ruházati cikk, sportszer, bútor, egyéb használtcikk, régiség)

kiskereskedelem
nem nem




1997.08.01

191997 "Chem - Tech-04" Válallkozó és Kereskedő Bt. 6725. Szeged, Apáca utca 20 6725. Szeged, Apáca 20



6913. Csanádpalota, Csalogány utca 1210/21 hrsz





6913. Csanádpalota, Csalogány utca 1210/21 hrsz
Gázcseretelep

1997.08.01



24. Palackos gáz

kiskereskedelem
nem nem




1997.08.01

24 / 1997 Vetró Józsefné 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 43 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 43.


71838441-5522-231-06 6913. Csanádpalota, Kelemen lászló tér 5-6



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - V.: 6:00 - 22:00 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 5-6
Búbos 45
1997.07.15



1.2. Kávéital, alkoholmentes - és szeszes ital 1.9., Édességáru (Csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előrecsomagolt fagylalt és jégkrém) alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
igen igen




1997.07.15

25. Vetró József 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 43 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 43.
5041156
45494167-5241-231-06 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 5-6.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P.: 7:00 - 12:00, 14:00 - 18:00 Sz.: 7:00 - 13:00 V.: zárva 6913. Csanádpalota, kelemen László tér 5-6
Gazdabolt 20
1997.07.15


3. Az egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó termékek. 6. növényvédő szerek és hatróanyagaik 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru

kiskereskedelem
nem nem




1997.07.15

29/1997 Horváth Sándor József 6913. Csanádpalota, Nefelejcs utca 13 6913. Csanádpalota, Nefelejcs utca 13
3684078
45598670-5249-231-06 6913. Csanádpalota, Nefelejcs utrca 13. Csongrád megye
HEN-493, CFH-417 forgalmi rendszámú gépkocsi
üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység / mozgóbolt útján folytatott kereskedelmi tevékenység H - P.: 7:010 - 10: 00, 14:00 - 18:00 Sz.: 7:00 - 12:00 V.: zárva 6913. Csanádpalota, Nefelejcs utca 13.
Táp - Takarmány 100
1997.07.16



24. Palackos gáz 32. Állateledel, takarmány

kiskereskedelem
nem nem




1997.07.17 2012.06.06
30/1997 Túri Kálmánné 6913. Csanádpalota, Szent István utca 59 6913., Csanádpalota, Szent István utca 59


45606313-5522-231-06 6913. Csanádpalota, Szent istván utca 57.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - V.: 6:00 - 24:00 6913. Csanádpalota, Szent István utca 57
Ámor Presszó (italbolt) 42
1997.07.17



1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital 1.9. Édességáru ( csokoládé, drsszeert, nápolyi, cukorkaáru) alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
igen igen




1997.07.17 2009.02.26
47/1996 Szekeres Józsefné 6913. Csanádpalota, Széchenyi utca 11. 6913. Csanádpalota, Széchenyi utca 11. 5654733
45480212-4776-231-06 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H.: 8:00 - 12:00 K - P.: 8:00 - 12:00 , 15:00 - 18:00 Sz.: 7:00 - 13:00 V.:zárva 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10
Virág, Ajándék 40
1996.05.01



1.9. Édességáru (csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru) 1.11. Egyéb élelmiszer ( kávé, tea méz, ) 17. Újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány 30. Virág és kertészeti cikk 40. Kegytárgy, kegyszer, egyházi cikk

kiskereskedelem
nem nem




1996.05.01

65/1999 Deli Istvánné 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 12. 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 12
5883163
58027640-5248-231-06 6913. Csanádpalota, Kossuth utca 7.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - P.:.: 7:00 - 12:00, 14:00 - 17:00 Sz.: 7:00 - 12:00 6913. Csanádpalota, Kossuth utca 7.
Táp - Takarmány 20
1999.03.12



32. Állateledel, takarmány

kiskereskedelem
nem nem




1999.03.12
2017.01.31
69/2001 Tokainé Gazsó Andrea 6913. Csanádpalota, Muskátli utca 1. 6913. Csanádpalota, Muskátli utca 1.


62338431-5211-231-06 6913. Csanádpalota, Kossuth utca 7/B



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H- P.: 5:00 - 12:00, 13:00- 18:00 Sz.:5:00-12:00 V.: 7:00 - 10:00 6913. Csanádpalotra, Kossuth utca 7/B
Vegyesbolt 40
2001.01.03



1.2. Kávéital, alkoholmentes - és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes - és szeszes ital 1.5. Hús-és hentesáru 1.7. Zöldség - és gyömülcs 1.8. Kenyér- és pékáru, sütőipari termék 1.9. Édességáru ( csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru) 1.10. Tej, tejtermék (vaj, sajt, túró, sabanyított tejtermék) 1.11. Egyéb élelmiszer ( tojás, étolaj, margarin és zsír, olajos és egyéb magvak, cukor, só, száraztészta, kávé, tea, fűszer, ecet, méz, bébiétel) 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
nem nem




2001.01.03 2009.03.31
78/2001 Vetró Józsefné 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 43 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 43.


71838441-5211-231-06 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 41.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-V.: 6:00 - 22:00 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 43
Rózsa Söröző (italbolt) 40
2001.10.20



1.2. Kávéital, alkoholmentes-és szeszes ital 1.9. Édességáru( csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előre csomagolt fagylalt és jégkrém) alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
igen igen




2001.10.20

80/2002 Túri Kálmánné 6913. Csanádpalota, Szent István utca 59 6913. Csanádpalota, Szent István utca 59.


45606313-5522-231-06 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 3/B



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H.- V.: 8:00-24::00 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 3/B
Fényes Vendéglő 167
2002.05.21



1.1. Meleg-,hideg étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes - és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes - és szeszes ital 1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék 1.9. Édességáru (csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előre csomagolt jégkrém, fagylalt) alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem, vendéglátás
igen igen




2002.05.17 2008.12.11
85/2002 Túri Kálmánné 6913. Csanádpalota, Szent István utca 59. 6913. Csanádpalota, Szent István utca 59.


45606313-5522-231-06 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H.: 10:00 - 21:00 K.: 7:00 - 21:00 Sz-Cs.: 9:00 - 21:00 P.: 9:00 - 24:00 Sz.: 7:00 - 24:00 V.: 10:00 - 22:00 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 3/B
Fényes Cukrászda 92
2003.05.30



1.2. Kávéital, alkoholmentes-és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes -és szeszes ital 1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék 1.9. Édességáru( csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előre csomagolt fagylalt és jégkrém) alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem, vendéglátás igen





2002.08.16 2009.02.26
100/2004 Pirográn Építőipari és Kereskedelmi Kft 6913. Csanádpalota, 1164,1165,1168 hrsz 6913. Csanádpalota, 1164, 1165, 1168 hrsz


10463477-5153-113-07 6913. Csanádpalota, 1164, 1165, 1168 hrsz



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - P.: 8:00 - 16:00 6913. Csanádpalota, 1164, 1165, 1168 hrsz
Tüzéptelep 10.000
2004.05.14


3. Az egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó termékek. 13. Festék, lakk 14. Vasáru, barkács, és építési anyag 23. Háztartási tüzelőanyag

kiskerskedelem
nem nem




2004.02.25 2009.11.09
103/2004 Hunor Coop Zrt. 6600. Szentes, Petőfi utca 5 6600. Szentes, Petőfi utca 5


13121587-5211-114-06 6913. Csanádpalota, Kossuth utca 4.,



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H.: 5:30- 11:30 K - P.: 5:30- 18:30 Sz.: 6:00 - 12:00 V.: Zárva 6913. Csanádpalota, Kossuth utca 4.
4810.sz. Mini COOP ABC 180
2004.04.28



1.3. Csomagolt kávé, dobozos. Illetve palackozott alkoholmentes-és szeszes ital 1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék 1.5. Hús- és hentesáru 1.7. Zöldség - és gyümölcs 1.8. Kenyér-és pékáru, sütőipari termék 1.9. Édességáru (csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előrecsomagolt fagylalt és jégkrém) 1.10. Tej, tejtermék (vaj, sajt, túró, savanyított tejtermék) 1.11. Egyéb élelmiszer (tojás, étolaj, margarin és zsír, olajos és egyéb magvak, cukor, só, száraztészta, kávé, tea, fűszer, ecet, méz, bébiétel) 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
nem nem




2004.04.28

107/2004 Kim-M Kereskedelmi Bt. 6913. Csanádpalota, Szent István utca 1. 6913. Csanádpalota, Szent István utca 1.


21960758-4711-212-06 6913. Csanádpalota, Szent István utca 1.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P.: 6:00 - 18:00 Sz.: 6:00 - 12:00 V.: Zárva 6913. Csanádpalota, Szent István utca 1.
Élelmiszerüzlet 30
2004.10.01



1.3. Csomagolt kávé, dobozos. Illetve palackozott alkoholmentes-és szeszes ital 1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék 1.5. Hús- és hentesáru 1.7. Zöldség - és gyümölcs 1.8. Kenyér-és pékáru, sütőipari termék 1.9. Édességáru (csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előrecsomagolt fagylalt és jégkrém) 1.10. Tej, tejtermék (vaj, sajt, túró, savanyított tejtermék) 1.11. Egyéb élelmiszer (tojás, étolaj, margarin és zsír, olajos és egyéb magvak, cukor, só, száraztészta, kávé, tea, fűszer, ecet, méz, bébiétel) 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru 24. Palackos gáz alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
nem nem




2004.10.01

114/2005 Maroshús 99 Kft 6900. Makó, Lonovics sgt. 12/A 6900. Makó, Lonovics sgt. 12/A 06-90-006365

11840549-1511-113-06 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H.: zárva K: 6:00 - 18:00 Sz.-Cs.: 6:00 - 14:00 P.: 6:00 - 18: 00 Sz.: 6:00 - 11: 00 V.: zárva 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10.
Húsbolt 72
2005.12.04



1.5. Hús - és hentesáru 1.11. Egyéb élelmiszer (tojás, étolaj,,argarin és zsír, olajos és egyéb magvak, cukor, só, száraztészta, kávé, tea, fűszer, ecet)

kiskereskedelem
nem nem




2005.12.14

115/2006 Nyerges Jánosné 6913. Csanádpalota, Ady Endre utca 52 6913. Csanádpalota, Ady Endre utca 52.


64581862-5630-231-06 6913. Csanádpalota, Kossuth utca 7.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység októbertől -áprilisg minden nap 6 -21 óráig májustól szeptemberig minden nap 6-23 óráig 6913. Csanádpalota, Kossuth utca 7.
Tintaló Presszó (italbolt) 46
2006.04.18



1.2. Kávéital, alkoholmentes-és szeszes ital 1.9. Édességáru( csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előre csomagolt fagylalt és jégkrém) alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
igen igen




2006.02.07

116 /2006 Túri Kálmánné 6913. Csanádpalota, Szent István utca 59. 6913. Csanádpalota, Szent István utca 59.


45606313-5610-231-06 6913. Csanádpalota, Szent István utca 40.



kiskereskedelem ünnepnapok és rendezvények idején 6913. Csanádpalota, Szent István utca 40.
Büfé 13
2004.06.20



1.2. Kávéital, alkoholmentes-és szeszes ital 1.9. Édességáru( csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előre csomagolt fagylalt és jégkrém) alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
igen nem




2006.04.20

125/2007 Magyar Posta Zrt. 4026. Debrecen, Múzeum utca 3. 4026. Debrecen, Múzeum utca 3.


109101232-64-114-01 6913. Csanádpalota, Kálmány Lajos utca 12



üzletben folytatott kereskedelmi trevékenység H - P.: 8:00 - 16:00 Sz -V.: zárva 6913. Csanádpalota, Kálmány Lajos utca 12.
Posta Bolt 50
2007.02.14



16. Könyv 17. Újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány 43. Emlék - és ajándéktárgy

kiskereskedelem
nem nem




2007.02.14

130/2007 Kovács Mihály 6913. Csanádpalota, Széchenyi utca 36 6913. Csanádpalota, Széchenyi utca 36
EV- 833391
65261732-5246-231-06 6913. Csanádpalkota, Kelemen László tér 3



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - P.: 8:00 - 12:00, 13:00 - 17: 00 Sz.: 7:00 - 13:00 V.: zárva 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 3.
Vas - Műszaki 200
2007.12.29


3. Az egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó termékek 4. Ruházat (gyermek, női, férfi ruházati cikk, ruházati kiegészítő) 6. Lábbbeli- és bőráru 7. Bútor, lakberendezés, háztartási felszerelés, villágítástecnikai cikk 9. Villamos háztartási készülék és villamossági cikk 10. Audió - és videóberendezés 11. Audiovizuális termékek (zenei- és videó felvétrel, CD, DVD) 12. Telekommunikációs cikk 13. Festék, lakk 14. Vasáru, barkács, és építési anyag 15. Szaniteráru 19. Számítógépes hardver- és szoftver termék 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru 22. Gépjármű - és motorkerékpár -üzemanyag, motorbenzin, gázolaj, autógázt, gépjármű-kenőanyag, -hűtőanyag és adalékanyag 26. Sportszer, sporteszköz (horgászfelszerelés, kempingcikk, kerékpár és alkatrész, tartozék) 29. Tapéta, padlóburkoló, szőnyeg, függöny

kiskereskedelem
nem nem




2007.12.29 2010.07.20
133/2008 Ádám és Barbi Kft 6913. Csanádpalota, Muskátli utca 1. 6913. Csanádpalota, Muskátli utca 1. 06-09-012871

14425602-4711-113-06 6913. Csanádpalota, Rákóczi utca 1.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-P.: 4:00 - 18:00 Sz.: 4:00 - 13:00 V.: 5:00 - 11:00 6913. Csanádpalota, Rákóczi utca 1.
Ádám és Barbi Kft. Élelmiszerbolt 130
2008.09.26



1.3. Csomagolt kávé, dobozos. Illetve palackozott alkoholmentes-és szeszes ital 1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék 1.5. Hús- és hentesáru 1.7. Zöldség - és gyümölcs 1.8. Kenyér - és pékáru, sütőipari termék 1.9. Édességáru (csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előrecsomagolt fagylalt és jégkrém) 1.10. Tej, tejtermék (vaj, sajt, túró, savanyított tejtermék) 1.11. Egyéb élelmiszer ( tojás, étolaj, margarin és zsír, olajos és egyéb magvak, cukor, só, száraztészta, kiávé, tea, fűszer, ecet, méz, bébiétel) 21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
nem nem




2008.09.03

134/2008 Deli Istvánné 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 12. 6913. Csanádpalota, Rózsa utca 12
ES-407715
58027640-4778-231-06 6913. Csanádpalota, Táncsics utca 2.



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H-Cs.: 6:00 - 22:00 P-Sz.: 6:00 - 24:00 V.: 6:00 - 22:00 6913. Csanádpalota, Táncsics utca 2. Csanádpalota betlterület hrsz 115 Sarokház Söröző 214 50 2008.11.30



1.1. Meleg-,hideg étel 1.2. Kávéital, alkoholmentes - és szeszes ital 1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék 1.9. Édességáru (csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előre csomagolt jégkrém vagy fagylalt) alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem, vendéglátás
igen igen




2008.09.26
2017.02.09
2/BE/2012 Varga Andrásné 6913. Csanádpalota, Sirály utca 21 6913. Csanádpalota, Sirály utca 21
5691691
58017311-5630-231-06 6913. Csanádpalota, Kossuth utca 4.,



üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység H - V.: 6:00 - 22:00 6913. Csanádpalota, Kossuth utca 4.
Bisztró (italbolt) 40
2012.12.28



1.2. Kávéital, alkoholmentes -és szeszes ital 1.3. Csomagolt kávé, dobozos illetve palackozott alkoholmentes - és szeszes ital 1.9. Édessgáru ( csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előre csomagolt fagylalt, jégkrém) alkoholtermék sör bor pezsgő köztes alkoholtermék
kiskereskedelem
igen igen




2012.12.28