Városi címet kaptunk…

Csanádpalota a tizedik város Csongrád megyében

 

.

Örömmel tudatjuk Csanádpalota valamennyi polgárával, hogy Dr. Sólyom László köztársasági elnök a 76/2009. (VI. 30.) KE határozatával településünknek, Csanádpalota nagyközségnek 2009. július 1-jei hatállyal városi címet adományozott.
Köszönjük mindazoknak, akik segítették, támogatták ügyünket, akik munkájukkal vagy támogatásukkal hozzájárultak sikerünkhöz, akik velünk együtt hittek abban, hogy Csanádpalota méltó lehet a városi cím elnyerésére.

 

.

Büszkék lehetünk a városi címre, melyre büszkék lennének őseink is, hiszen Csanádpalota a régmúltban is kiemelkedett a környező települések közül, térségközponti szerepet töltött be. E mikro-térségi szerep jelenleg is érvényesül:
- csanádpalotai székhellyel működik a nevelési-oktatási intézmény,
- társulásban, Csanádpalotán kívül még 6 településre kiterjedő illetékességgel látja el feladatát a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatást biztosító Alapszolgáltatási Központ és Gyermekjóléti Szolgálat,
- az egészségügy vonatkozásában a háziorvosi szolgálat, a fogorvosi alapellátás és a védőnői ellátás kiterjed Kövegy község közigazgatási területére is,
- az állampolgárok ügyes-bajos dolgainak intézését pedig a Nagylak Község Önkormányzatával közösen alakított körjegyzőség végzi.
A városi cím a település iránti bizalom kifejezése is. Törekszünk ezt a bizalmat meghálálni, továbbra is időt, fáradságot nem kímélve végezni, ellátni az Önkormányzatra háruló feladatokat, szolgálni a lakosságot, a felújításokra, beruházásokra irányuló pályázati lehetőségek kihasználásával javítani a komfortérzeten. A makói kistérség 17 települése közül egyik azon település vagyunk, ahol a lakosságot nem terheli kommunális adó. Saját bevételeink növelése érdekében újabb helyi adónem bevezetésével - a központi jogszabályokon alapuló elvonáson, valamint az Önkormányzat által 1999. május 1-jétől bevezetett iparuzési adón túl - továbbra sem számolunk.
Hittük és a városi cím elnyerése is alátámasztja, hogy Csanádpalotának van jövője, hogy jelentős szerepünk lehet a térség és Magyarország megújulásában is.
Köszönjük az elismerést és a bizalmat, melyre további munkánkkal igyekszünk rászolgálni.
Csanádpalota Város Önkormányzata nevében:
Kovács Sándor
polgármester