Asztalos P. Kálmán Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház

Az Asztalos P. Kálmán Helytörténeti Gyűjtemény és Tájházat a Szent István utca 42. szám alatt találjuk. Létrehozása Asztalos P. Kálmán (1905-1989) parasztköltő, autodidakta néprajzkutató érdeme, aki összegyűjtötte a faluban használatos XIX-XX. századi tárgyakat.

Az épület helyi védettség alá tartozik, két épületegyüttesből áll. Az egyik épületegyüttes maga a tájház, míg a másik a Helytörténeti gyűjteménynek és a kapcsolódó kiállítóhelynek ad otthont. Az érdeklődők így megtekinthetik a kovácsműhely, cipészműhely, tiszta szoba, konyha és a régi mesterségek összegyűjtött tárgyi emlékeit és tudásanyagát, mely a térségben élő emberek életmódjáról, lakáskultúrájáról, szokásairól nyújt ismereteket, ezzel segítve egy egészséges lokálpatriotizmus, egy nemzetismeret és a hazaszeretet kialakulását. Az összegyűjtött értékek bemutatásával fő célunk a település és közvetlen környezetének kulturális értékeinek bemutatása a jelen és a jövő generációja számára. Feladata a szemléletformálás, az oktató- nevelő tevékenység a látogatók valamennyi korosztályánál, de leginkább az iskoláskorú gyermekeknél, elsősorban a kiállítások, múzeumi órák, tárlatvezetések révén.

Az Asztalos P. Kálmán Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház megtekintéséhez az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:
Telefonon: +3662/263-048; +3630/813-5105
E-mailben: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Facebook-on: Kelemen László Művelődési Ház